A „Helyi szintű komplex programok Békéscsaba területén” című projekt révén az Erzsébethelyi Általános Iskolában szervezte meg a „Légy Aktív!” elnevezésű sportnapot a Körösvidék Alapítvány. A program kiemelt figyelmet fordított az egészségmegőrzésre és az egészséges életmód kialakítására, a szemléletformálásra, valamint hangsúlyt fektetett a célcsoport testi-lelki-szellemi állapotának, egészségvédelmének és egészségfejlesztésének javítására.
A „Légy aktív – Sportnap az akcióterületen” elnevezésű rendezvény a projekt egyik jelentős eleme, melyre alkalmanként 500 főt várnak a szervezők. Már gyermek és fiatal korban nagy jelentősége van a helyes életmód kialakításának, így a programok elsődleges célcsoportja is ez a korosztály. A sportnappal lehetőség nyílik a résztvevőkben tudatosítani a mozgás fontosságát, a sportolás jelentőségét és pozitív hatásait.
– A rendezvényen szociális tanácsadó pontot működtetünk, melynek révén személyes segítségnyújtást tudunk biztosítani a szociálisan rászoruló személyek problémáinak feltérképezésében, a problémák megoldásában – fogalmazott Opitzerné Tóth Zsanett, a Békéscsabai Városfejlesztési Nonprofit Kft. projektmenedzsere.
A program alkalmat teremtett arra, hogy a résztvevők többféle szabadidős tevékenységgel, sporttal megismerkedhessenek, esetleg az eddig általuk nem ismert sportolási lehetőségeket kipróbálhassák. A rendezvény ideje alatt, kisebbek és nagyobbak is találtak elfoglaltságot a meghirdetett futóversenyen, sportos akadály- , sor- és váltó – versenyen. A délelőtt folyamán nagy érdeklődés mutatkozott a szemléletformáló programokra, a labdajátékokra és a zenés színpadi műsorra is.
A program a TOP-6.9.1-16-BC1-2017-00001 azonosítószámú “Helyi szintű komplex programok Békéscsaba területén” című projekt keretében valósult meg.
Forrás: behir.hu